/// Sajtóközlemények

/// Sajtóközlemények

Balotaszállási sikercégvezető előadása a gödöllői egyetemen

2016.12.14.

Hagyomány, hogy minden évben nyílt napon mutatják be az érdeklődő hallgatóknak a gödöllői Szent István Egyetemen bevezetett „pénzpszichológia” tantárgy felépítését, működését. A nyílt nap érdekessége, hogy minden alkalommal meghívnak vállalkozókat is, hogy a diákok ne csak az elméleti alapvetésekkel, hanem a gyakorlati életből adódó problémamegoldó magatartással is találkozhassanak. Ladóczki István, a balotaszállási LADÓ-REC kft. nyugalmazott vezetője volt az idei rendezvény egyik előadója, aki bemutatta azt a folyamatot, melynek során a kis családi vállalkozásból, mára már az iratmegsemmisítés, papírhulladék kezelés terén az egyik országosan is ismert és elismert céggé nőtte ki magát a vállalatuk.

A „Mindennapi pénzügyi viselkedés pszichológiája” címmel vezet egy kurzust immár hatodik éve dr. Mészáros Aranka intézetigazgató helyettes, egyetemi docens a Szent István Egyetem Gazdaságtudományi Karának Társadalomtudományi és Tanárképző intézetében. Ez a tárgy egy jelentős hallgatói érdeklődés mellett meghirdetett, szabadon választható „C” szak a gödöllői egyetemen.

Az idei nyílt napon is sok érdekes téma hangzott el, többek között a „papabankról”, mellyel a gyermekeket lehet kiskoruktól a tudatos pénzfelhasználásra nevelni, az életünk során bennünk lezajló, és egész életünket befolyásoló „pénzügyi szocializációról” és az ennek során kialakuló fontosabb pénzügyi alaptípusokról, vagy a mindennapi – tudatos – pénzgazdálkodásunkat megkönnyítő modern applikációs alkalmazások előnyeiről (és persze hátrányairól is!).

Felmerültek érdekes kérdések is: Jól érzi-e magát a pénzem a pénztárcámban? Kápé, vagy kártya? Kik azok a „pénzügyi ragadozók”, hogyan szabadulhatunk meg tőlük, hogyan csökkenthetjük befolyásukat? Van-e specifikum a női és a férfi „vállalkozó-szellem és attitűd” között? Mi a különbség az anyagi védettség és az anyagi biztonság között? A pénzem ural engem, vagy én irányítom a saját gazdálkodásomat? Kockázat, vagy biztonság?

(Akit bővebben érdekelnek egyes kérdések, a tananyag tartalma, menete, az itt letölthető tanulmányban további érdekes adalékokat találhat!)

A nyílt nap érdekessége, hogy minden alkalommal meghívnak egy-két aktív vállalkozót is, hogy a hallgatók ne csak az elméleti alapvetésekkel, hanem a gyakorlati életből adódó problémamegoldó magatartással, is találkozhassanak. Ebben az évben az egyik előadó a balotaszállási/kiskunhalasi Ladóczki István, a LADÓ-REC kft. nyugalmazott vezetője volt.

Az üzletember előadásában bemutatta azt a folyamatot, melynek során a kis családi vállalkozásból, mára már az iratmegsemmisítés, papírhulladék kezelés terén az egyik országosan is ismert és elismert cégévé nőtte ki magát a vállalatuk. Beszélt a családi háttér fontosságáról, mely nélkül egyetlen vállalkozó sem érezheti magát stabilnak a „zord üzleti világban”. Ezen a területen alapelvárás az egész életen át való tanulás, és bizony ma már idegennyelv-ismeret nélkül nem lehet jelen az ember a piacon.

Aki belekezd egy gazdasági vállalkozásba, annak alaposan fel kell készülni a „hatóságok elvárásaira” is. Ennek hangsúlyozása elsőre túlzásnak tűnik, és valóban igaz, hogy sok-sok intézkedésre szükség van, de bizony nem ritkán előfordul, amikor egy indokolatlanul elhamarkodott beavatkozás, vagy késedelmes döntés nem csak az adott cég működését akadályozza feleslegesen, de komoly hatást gyakorol családok, emberek egzisztenciájára, vagy egy vállalat jó hírnevét – ami Ladóczki István szerint az egyik legfontosabb – teszi kockára.

A mai helyzetben is előfordulhat egy banki csőhelyzet, egy – nem a partnereknek kedvező – pénzügyi manőver, amire fel kell készülni, és a „több lábon állás” is alapkövetelmény attól, aki vállalkozáson töri a fejét. Ugyanakkor a gazdasági tevékenység nem „csak pénzszerzésről szól”, annak, aki ezt hivatásból csinálja, megadja az alkotás örömét is, azt a belső motivációt, ami mindig előre és előre viszi a jobb megoldások felé, és a „társadalmi hasznosság” érzését is – hangsúlyozta a szakember.

Külön szólt arról, hogy szerencsés az, aki – főként, ha már családi vállalkozásról van szó – az aktív pályája vége felé átadhatja gyermekeinek az általa kiépített céget. A hallgatók nagy érdeklődéssel fogadták az élményszerű előadást és sok kérdést tettek fel, amire a szakember őszintén – időnként kételyeit is megosztva az érdeklődőkkel – válaszolt, nem megkerülve a ”kényes” témákat sem. Felmerült annak lehetősége is, hogy Kiskunhalason is szervezzenek hasonló, a „pénzügyi tudatosságról” szóló rendezvényt, ahol sikeres üzletemberek, vállalkozók konzultáció keretein belül megoszthatják tapasztalataikat.

(Tudósítónktól)

Forrás: http://halasinfo.hu/balotaszallasi-sikercegvezeto-eloadasa-a-godolloi-egyetemen/




Vissza